Sokan érezzük úgy, hogy a megélhetésünk egyre drágább, miközben a szolgáltatások minősége nem javul. A közlekedés, az egészségügy, az oktatás, a kultúra és még sok más területen is magasabb árakat kell fizetnünk reálértelemben ugyanazért, vagy akár rosszabbért, mint korábban. Ezt a jelenséget a közgazdászok költség-kórnak hívják, és okaként a stagnáló produktivitású szektorokban dolgozók alternatív költségének növekedését jelölik meg. Nem biztos, hogy helyes ez az érvelés…
Az elmúlt 20 évben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a termékek és szolgáltatások minőség–ár-aránya folyamatosan javult a technológiaintenzív szektorokban, miközben a munkaintenzív szolgáltatások áraiban pont ellentétes irányú mozgás figyelhető meg. A közgazdászok ennek a jelenségnek nevet is adtak: költség-kór (cost disease).
A kifejezés a 2017 májusában elhunyt William Baumoltól ered, aki rámutatott egy mintára: míg a bérek emelkedése általában részben a növekvő munkatermelékenységnek tulajdonítható, a stagnáló produktivitású munkakörökben is ugyanúgy felfelé irányuló nyomás nehezedik a fizetésekre.
Baumol a vonósnégyesek példáján szemléltettei a jelenséget. A zenészek száma egy Beethovent előadó vonósnégyesben és a begyakorlásához, valamint a játszásához szükséges idő évszázadok óta nem változott, a mai zenészek mégis többet keresnek reálértelemben, mint a Beethoven-korszakban. Baumol azzal érvel, hogy a kvartettnek éppúgy szüksége van négy zenészre, mint egy félvezetőgyártó cégnek az összeszerelő munkásokra, a csapatnak emelnie kell a béreket, hogy megtartsa a tehetséget – nehogy csellistája más karrier után nézzen.
Ezt a jelenséget tapasztalhatunk az amerikai felsőoktatás területén is (egyéb területeken is feltételezhetően ez történik, azonban az adatok bősége miatt az amerikai piacot használom példának). A képen látható, hogy az amerikai felsőoktatás költsége reálértelemben 430 százalékkal nőtt 1978 óta, ez 3,2 százalékos évenkénti reál növekedés jelent!
Gondolnánk, biztos sokkal okosabb gyerekeket képeznek ezek az intézmények, és ezért emelhettek ennyivel az árak, azonban a valóságban itt is csak stagnálást figyelhetünk meg.
A GRE (Graduate Record Examination): kompetenciatesz, amit a mesterszakra való felvételinél széles körben használnak az USA-ban
Mi állhat a háttérben?
A ma Baumol-féle költség-kórként ismert hatást arra használják, hogy megmagyarázzák, miért emelkednek folyamatosan az emberektől függő, alacsony termelékenységű szakmák által kínált szolgáltatások árai – mint például (elvileg) az oktatás, az egészségügy és a művészetek –, noha a szolgáltatások mennyisége és minősége, amelyet ezekben az iparágakban minden egyes dolgozó termel, nem feltétlenül tette ugyanezt.
Baumol halála után a Chicago Booth, Amerika egyik legnevesebb pénzügyi iskolája, kezdeményezése felkérte az amerikai gazdasági szakértőkből álló testületét, hogy mondjanak véleményt Baumol leghíresebb elméletéről. A megkérdezett szakértők 59 százaléka egyetért azzal, hogy „a gyártás termelékenységének növekedése a munkaigényes szolgáltatások költségének növekedéséhez vezet – mint például az oktatás és az egészségügy”.
Tehát a közgazdasági konszenzus az, hogy az alternatív költség megnövekedése miatt, a stagnáló produktivitású dolgozók bére is emelkedik, és ezzel magyarázható ezen munkások által előállított javak és szolgáltatások elinflálódása.
Valóban így van?
Az alábbiakban következzen néhány statisztika, ami cáfolja a neves testület megállapításait.
Mint látható 1990 és 2011 között, azaz a mobiltelefonok és internet általi „hozott” produktivitás-boomban, NEM nőtt semmivel a tanárok inflációval kiigazított bére, azaz reálbére.
Mint láthatjuk, a közoktatásban tanító tanárok bére szinte stagnált, tehát a 180 százalékos reálköltség-növekedést semennyiben sem tudta alátámasztani.
Az egészségügy területén is hasonló változások mentek végbe az USA-ban:
Mint az ábrákon láthatjuk, elszabadultak az egészségügyi kiadások. Az amerikaiak több mint négyszer többet költöttek (inflációval kiigazítva) egészségügyre 2013-ban, mint 1970-ben.
Ugyan itt meredek javulást tapasztalhatunk a szolgáltatás minőségében, hiszen a várható élettartam 71-ről 79 évre emelkedett, de érdemes megjegyezni, hogy a világ többi fejlett országának ennél sokkal nagyobb javulás volt tapasztalható a “szolgáltatás minőségében” mindezt a szolgáltatás árában kisebb növekedéssel érték el.
A szabadpiac eme veszteségeit nem foghatjuk a “bérinflációra”, mint ahogy azt Baumol megjósolta, hiszen a dolgozók bérei közel sem nőttek akkorát, hogy az “elhatékonytalanodást” megmagyarázhassák, így valahol máshol kell a magyarázatot találnunk eme szektorok “visszafejlődésére”.
A visszafejlődés nem csak a költségek elszállásában mutatkozik meg, hanem a folyamatok lelassulásában is.
Az alábbiakban mellékelek még néhány példát erre a jelenségre:
Inflációval kiigazított adatok
Az ikonikus Golden Gate hídról annyian ugrottak halálukba, hogy a helyi önkormányzat úgy döntött, hálót épít a híd peremére, hogy csökkentse az öngyilkosságok számát. Nemes cél, borzasztó kivitelezés…. A hálók telepítése több mint fele annyi pénzt és több időt vett igénybe, mint az eredeti híd kivitelezése.
Jó példa még a kalifornai gyorsvasút-beruházás is: LINK.
Konklúzió
A hatékonyságcsökkenés vagy kicsit erősebb kifejezéssel élve a visszafejlődés, eme példái mögött nem az alternatív költségek növekedése áll, ez elég valószínű.
Arról, hogy a világ innovációs fellegvára, az USA és a nyugati világ többi része hogyan volt képes a pangás/visszafejlődés útjára lépni, arról a következő bejegyzésemben írok bővebben.
A bejegyzés szerzője Markovics Áron